 |
 |
A „Ragadj tollat!” Kárpát – medencei versírópályázat 2010.
Versíró felső tagozatos mesterkurzus 2010. - díjazottjai
I. helyezés:
Nyitrai Barbara
(Vizsoly)
Mesterkurzusi gyermektábor ideje alatt
Kis Vakond Táborban újra együtt a csapat.
A Sóstói Múzeumfaluban sétálva
tollat ragad, rímet farag sok kis versíró palánta.
A Skanzen területét bejárva tárul elénk
a nagyszüleink által elmondott mesénk.
A borbély üzlet nagy tükrébe nézve
egy régi történet jut eszembe.
Nagyapáti leánykérőbe indult egyszer
s tudta, nem egy ezermester,
s mivel külsején változtatni kellett,
Nyíregyházán kereste a mestereket.
Befogta Pántlika nevű kancáját
magához vette össze vagyonát
gémes kútnál megitatta lovát,
majd tovább koptatta az út porát.
Vályogházak kötött nyüzsgő üzletek,
a borbély ajtónál sort álló emberek.
Belépve fejet biccent, kalap le,
hangos „Jó napot! Kérem üljön le!”
„Szokásos lesz, Józsikám?”
„Most valami különöset Pityukám!”
„Különleges alkalomból vagyok itt ma,
Eszterhez jöttem, de Ő még nem tudja!”
A nagy tükörben láthatja,
ahogy a mesterkéz átalakítja.
Már csak egy kalap kell, s egy pár cipő.
Új asszonyhoz új külső illő.
Kaptafán a sok lábbeli,
melyről a kedvezőt leemeli.
Kalapos mesternél fejfedőt próbál,
„Ez lesz a megnyerő, vagy nem jól áll?”
Apóshoz ajándék nélkül menni, annyi,
mint boroshordót kádár nélkül készíteni.
Ezért felkereste Bélát, a kádár mestert,
aki tölgyfából gyorsan eszkábált egyet.
Eszterhez sem mehet üres kézzel,
meglepi Őt egy fehér kendővel.
De mert ez a szín semleges,
a kékfestőhöz igyekezett.
Mialatt kékült a nyoszolya
megcsapta a mézeskalács illata.
Vigyen egyet, olcsón adom,
a színes-tükrös a legújabb darabom.
Mivel megkopott a szekér kereke,
a kerékgyártót is felkereste.
Ezután nem maradt más hátra,
mint Esztert meglátogatni a fonodában.
Miközben Ő az orsót forgatta
nagypapám a kendőt odaadta.
A mézeskalácsba rejtve szeretetét,
így kérte meg nagymamám kezét.
Ahogy a gólya visszatér fészkébe,
úgy repültem vissza a való életbe.
A Múzeumfaluból kisétálva
bezárult képzeletem tárháza.
Versem most tovább adom
a Megnövök Tábor apraja nagyjának,
és Koi Balázs tanár úrnak.
I. helyezés:
Tarcsi Dániel
(Berettyóújfalu – 5. osztály)
Ősök nyomában
Egy mélységes mély kút a múlt,
Honnan máig vezet az út.
Tárgyak, arcok, történetek kavarognak benne,
Mindezt felfedezni, két élet is kevés lenne.
Az idő kútjában de jó lenne elmerülni,
Sok száz évvel előttünk élt őseinkkel beszélgetni.
Meglesni, hogy merre laknak, mit dolgoznak, hogyan élnek.
Vajon én is megérteném, amit egymásnak mesélnek?
Meseszerű, hihetetlen, olyan rég volt, el se hiszem.
De őseim hagyatékát észrevétlen tovább viszem.
I. helyezés:
Kisikán Debóra
(Berettyóújfalu – 5. osztály)
Hagyaték
A kiskertben búzavirág,
Az ablakban muskátli.
Az asztal megterítve vár,
De hol vannak a ház gazdái?
Nem őröl a régi malom,
Elnémult a harangláb,
A templomban üres padok,
Por lepi az iskolát.
Sáros úton a kis szekér
Úgy döcög, mint hajdanán.
A portára úgy lépünk be,
Mint valaha őseink talán.
A múzeumfaluban kóborolva
Ők vezetik lépteink.
Azt akarják, hagyatékuk
Hű őrzői mi legyünk.
II. helyezés:
Papp Enikő Dorottya
(Berettyóújfalu – 6. osztály)
A múlt iskolája
A régi iskolába, ha bemegyek,
Én leszek egy régi gyerek.
Palatábla, kalamáris,
Verset írok erről máris.
Kopott padok, üresek,
Hol vannak a gyerekek?
Kerekhasú kemence,
Ki fűtötte melegre?
Fonott ostor, fémpatkó,
Hol a ló és a hajtó?
Az idő ló, rá felülök,
Rajta a múltba repülök.
II. helyezés:
Kohári Tímea
(Tiszapüspöki – 5. osztály)
Nagyanyó
Jó lenne, ha volna nekem
olyan távollátó szemüvegem,
Mivel múltam kémlelhetem,
ez az, ami kéne nekem.
Nagymamámra emlékezem,
aki sokat mesélt nekem,
dúdolt, dalolt, játszott velem.
Így mondta:
Bizony kézzel arattuk a búzát,
és patakban mostuk a ruhát.
Nem volt nekünk puha ágyunk,
szalmazsákon szőttük álmunk.
Olyan világ volt, mikor az ember
tette dolgát türelemmel.
Nem pöfékeltek a gyárak
a levegő tisztán áradt.
Téli estén a faluban
nem a tévé volt a program.
Az emberek összegyűltek,
szőttek, fontak, beszélgettek.
Szemüvegem nekem nincsen,
nagyanyókám, drága kincsem.
Aki most ezt „eldalolá”,
neki még szemüveg nem kell hozzá.
III. helyezés:
Bartus Cintia
(Kisújszállás – 7. osztály)
Beszél a múlt
Sok-sok érték,
megannyi életkép,
kultúra, történelem,
a múzeumfalu ajándékozta ezt nekem.
Hihetetlen, hogy a falusi házak
már, több mint száz éve állnak.
Láthattam ezek bútorait, kellékeit,
s a házak lakóinak fényképeit.
Az iskola falán térképek lógtak,
a még régebbi időkről szóltak.
Ezek a történelmet őrizték már akkor,
s fontosnak tartották, hogy megismerje az utókor.
A múltat őrizzük ma is,
nem csak a szobrok, festmények, de te is!
Ha a múltat egyszer megismered,
azt soha többé el nem feleded.
Szívedben, lelkedben megmarad,
a színes múlt magával ragad.
Csodás dolog a történelem,
az élményt soha nem feledem.!
III. helyezés:
Niver Patrik
(Dunaföldvár – 5. osztály)
Ha a múlt beszélni tudna
Ha a múlt beszélni tudna,
Sok-sok mindent elmondana.
Elmondaná, mi mi fán terem,
Sok újat mondhatna énnekem.
Megkérdezném tőle a történelmet,
Hogy vajon régen minden úgy történhetett?
Lehet, azt mondaná: „Hazugság az egész!”
Nem volt Hitler, Buddha, se Hermész!
Ha tényleg ezt mondaná,
Nagyon kíváncsi lennék rá!
Kik írták a történelmet?
Talán öreg reformerek?
„Nem csak ők – mondaná – te kis buta.
Híres ember volt például Kabos Gyula.
De ott volt még Botticelli és da Vinci,
Valamint a színésznő, Róza Széppataki.”
Híres emberek nemcsak ők voltak,
De nekünk történelmet ők írtak.
A különdíjasok:
Pete Alpár
(Gyulakúta – 8. osztály)
Múltidézés
Ősi íj, hősi múlt.
Milyen régen is volt!
Ősfészkünk, Ázsia,
Jut eszembe itt ma.
Mikor egy tálból ettünk,
Magunkra kaftánt vettünk.
Csak egyszerűen lóra kaptunk,
Dicsőséggel hont foglaltunk.
Erdély hegyei fölött,
Árpád keze között,
Szavára hallgattunk,
Vereckén átballagtunk.
Munkács alatt álltunk,
testvérekké váltunk.
Vályogházban laktunk,
A pitvarban aludtunk.
Árpád uralkodott,
Sorsunkban osztozott.
Ó-Buda patakja
Lett a ravatala.
Bódi Marianna
(Tiszapüspöki – 8. osztály)
Időutazás
Nyíregyházán vagyok, a múzeumfaluban,
felidézem magamban a múltam.
A nagypapám jutott az eszembe,
és rögtön könnycseppek gyűltek a szemembe.
Vissza szeretnék menni a múltba,
hogy láthassam őt még egyszer, újra.
Hogy láthassam a mosolygó arcát,
hogy hallhassam az ő kedves hangját.
Megvigasztalt engem, hogyha sírtam,
velem volt, mikor először írtam.
De most már csak a védőangyalom,
az égben ő az óriás csillagom.
Vissza akarok menni a múltba,
hogy együtt legyünk megint, újra.
Hogy ne csak álmomban legyen velem,
vállára hajthassam fejem.
Hlavács Patrícia
(Dunaföldvár – 5. osztály)
Dédszüleim
Mély barázdák, ráncok szántják arcukat,
Amelyek elfedik, féltve őrzik titkukat.
Elgondolkodtató, mi mindent takarnak,
Elmondanák, ha beszélni tudnának.
Dolgos kezeiken látszanak az évek,
Szeretetben, gonddal nevelték szüleimet.
Olyan a sorsuk, amilyet megérdemelnek?
Törődünk velük, vagy elfeledjük őket?
Nyújtom feléjük segítő kezemet,
Tisztelem bennük az eltelt, dolgos éveket!